A történet  kb. 3.5 éve kezdődött, amikor az egész családdal külföldre jöttünk. Nem kerestünk kifejezetten kapcsolatokat más magyarokkal, akikkel együtt lehetnénk, de valahogy mégis egy jó nagy csapat jött össze magyar családokból (kb. 10 család). Időnként összejöttünk beszélgetni, főzőcskézni, magyarul beszélni. Teljesen normális, hogy egy idegen országban a közös haza és nyelv összehozza az embereket.

Nem is tudom biztosan, hogyan alakult, de valahogy az egyik családdal szorosabb lett a kapcsolatunk, talán azért, mert a feleségek nagyon jól megértették egymást, beszélgettek, láthatóan élvezték egymás társaságát. Ráadásul a gyerekeink is hasonló korban vannak és remekül eljátszottak együtt. A férj is (hívjuk őt Olivérnek) nagyon rendesnek tűnt, ő már kint született és kinti állampolgár volt.

Később, mikor néhány furcsaság már előjött, akkor gondolkodtam el és alakult ki bennem az a vélemény, hogy a feleség (legyen ő Noémi) csupán azért szeretett velünk lenni, mert nincs diplomája, csakúgy mint az én feleségemnek (nevezzük őt Nikinek) és így nem volt kissebségi komplexusa. Ezt azért mondom, mert rengetegszer előfordult, hogy a többi magyar család hölgy tagjairól alkotott negatív véleményt (természetesen a hátuk mögött) és utalt arra, hogy szerinte lenézik őt, mert nincs diplomája. Vagy éppen szidta őket, hogy bár diplomájuk van, de valójában milyen buták. Természetesen ezek mellett ő akart lenni mindenki legjobb barátnője is.

Egy másik központi problémája volt a pénz. Állandóan panaszkodott, és irigykedett azon, ha más családok elértek valamit (pl. kocsit vettek, vagy lakást). Természetesen ezeket sem azokkal közölte, akikre irigy volt, hanem mindig másokkal. Tipikusan olyan fajta, aki mindenkit kibeszél a háta mögött. Bár nem tudjuk, de én gondolom, hogy hasonlókat mondhatott rólunk is, amikor másokkal beszéltek (mi is vettünk egy autót :) ). Olivérről kiderült, a Noémi elmondása szerint, hogy elég szexmániákus, mindemellett továbbra is szimpatikusan és szerényen viselkedett, ő úgy tünt, hogy két lábbal a földön jár és nem igazán hallottuk, hogy bárkire is rosszat vagy negatívat mondott volna. Noéminek mindemellett nagyon csúnya szája volt, még a gyerekek előtt is (és velük is) káromkodott. Néha, finoman rá is szóltunk, hogy jobb lenne ha bizonyos dolgokat nem a gyerekek előtt mondana. Nem tudom, hogy mi volt náluk otthon, de a mi gyerekeinket meg akartam kímélni azoktól a szavaktól vagy kifejezésektől. Tudom, hogy később úgyis megtanulják, de nem kell, hogy ez 4-5 éves korban legyen.

Az első nagyon visszataszító dolog akkor történt, amikor tavaly októberben beszéltünk arról, hogy szeretnénk a nagyobbik gyerekünket kikérni az oviból egy hétre, hogy hazalátogassunk a családunkhoz Magyarországra és elintézzük az ügyeinket. Az itteni iskolarendszer nagyon szigorú, ezért ez nem megy olyan könnyen, mint otthon. Ekkor elég undorító módon elkezdett kiabálni, ordítani, fröcsögni, hogy hát azt nem lehet, mert itt mások a szabályok és még pénzbüntetést is kaphatunk és hová lenne az oktatás, ha mindenki ezt csinálná.... Legalább 20 percig ontotta ránk az indokokat, hogy miért nem tehetjük meg. Amikor mondtuk, hogy megértjük a szabályokat, de ez nekünk akkor is fontos, akkor az egész kezdődött előről. Tényleg annyira ránk támadt, mintha csak valami iszonyú dolgot terveznénk tenni a világ ellen és az emberi faj veszélybe kerülne emiatt. Ezután csak ültem tovább csendben és arra vártam, hogy másra terelődjön a szó és eljöhessünk onnan. Később mondtam is Nikinek , hogy ezek után nem annyira vágyom már a társaságukra. Sajnos Niki és Noémi túlságosan jó "barátságban" voltak, és ő nem akarta megszakítani velük a kapcsolatot, mert félt, hogy akkor nem marad akivel beszélgethetne. Ezért úgy tettünk, mintha a fenti dolog meg sem történt voltna és csak Noéminek rossz napja volt. Nikit sem hibáztatom, hogy bár ő is kezdte kiismerni Noémit, de nem akart rosszban lenni vele, hiszen Niki úgy jött ki egy idegen országba, hogy nem beszéli a nyelvet (sőt semmilyen idegen nyelven nem beszél). Ezért neki is szüksége volt egy barátnőre, akivel elbeszélgethetett.

A kapcsolatunknak azonban hamarosan így is vége szakadt. Négy hónappal ezelőtt egy délután meghívtak magukhoz teázni. Gondoltuk gyorsan átugrunk hozzájuk, de nem maradunk sokáig. Megérkezésünket követően leültünk beszélgetni. Már rögtön az elejétől nagyon rosszul kezdtem érezni magam, mert Olivér állandóan és elég kihívóan bámulta a feleségemet. Próbáltam gyakrabban hozzászólni a témákhoz, hogy egy kicsit magamra vonjam a figyelmet, de nem igazán sikerült. Még amikor én beszéltem, akkor is őt nézte nagyon feltünően. Noémi ebből nem sokat láthatott, mert Olivérnek oldalt ült. Az első fél óra után, amikor egy rövid ideig kettesben maradtunk jeleztem Nikinek, hogy mi az ábra, de ő azt mondta, hogy neki nem igazán tűnt fel. A beszélgetés tovább folytatódott hasonló stílusban és bennem a düh egyre csak gyűlt, hogy ennyire nem zavartatja magát attól, hogy én is ott vagyok. Egy ponton már mindenképpen jelezni akartam, hogy valami nem stimmel, ezért amikor nagyon bámult, a kezemmel kettejük közé integettem, mint amikor valaki elbambul és előtte integetnek. Nem mondtam semmit, de Noémi azonnal vette a lapot és meg is kérdezte, azért csináltam, mert az Olivér bámult? Erre azt válaszoltam, hogy hát egy kicsit. Nem beszéltünk róla többet, bár a beszélgetés érezhetően kellemetlenné vált. A továbbiakban Olivér már nem bámult tovább bár láthatóan zavarban volt. Szerintem mindannyian alig vártuk már, hogy ez a látogatás véget érjen. Később, amikor beszélgettünk a Nikivel, akkor mondtam, hogy nagyon félreismertük Olivért és Noémit és bár nagyon kedveljük a gyerekeiket, de jó lenne, ha minimalizálnánk a kapcsolatunkat. Nem éreztem ellenszenvet irántuk, de dühös voltam, hogy ennyire félreismertünk valakiket évekig. Niki és Noémi legközelebbi találkozása és beszélgetése után azonban kiderült, hogy ők viszont teljesen másként látják a dolgokat, megsértődtek és megharagudtak ránk. Noémi elmondta, hogy ő teljesen megbízik a férjében. Tehát akkor ezek szerint mi csináltunk valami nagyon rosszat. WTF?

Ahogyan mondtam, mindez körülbelül négy hónapja történt. Azóta egy eseményen kívül, ahol csak köszöntünk egymásnak, én nem találkoztam, velük. A mi részünkről magunk között természetesen megbeszéltük a dolgot, de senki másnak nem említettük és nem meséltünk róla, még a saját szüleinknek sem. Úgy gondoltuk, hogy ez csak a két családra tartozik. Én a történtek után nem éreztem, hogy nekem bármiért is magyarázkodnom kellene, de bármikor készen álltam, hogy kultúráltan megbeszéljük a dolgokat, bár a közelebbi kapcsolatot a jövőben kizártnak tartottam. Arra azonban ami azóta történt álmomban sem gondotam és őszintén nem is értem. Úgy tűnik ugyanis, hogy mi lettünk az egyes számú közellenség, mert más családok is nagyon hűvösen viselkednek az irányunkba, amiről arra tudunk következtetni, hogy Noémiék valószinüleg mindenkinek elmesélték a saját verziójukat (de, hogy mi lehet az, arról fogalmunk sincs). Niki már nem is igazán akar itteni magyarokkal találkozni, mert rosszul érzi magát közöttük. Nem nagyon beszélgetnek vele és úgy néznek rá, mintha valami nagyon rossz dolgot tett volna. Csak azért megy a találkozókra, mert a gyerekek igénylik más magyar gyerekek társaságát.

Legközelebb március 26-án lesz egy közös magyar program, ahova Niki nem szeretne elmenni, mert nem szeretné rosszul és kiközösítve érezni magát abban a társaságban. Én mondtam, hogy mindenképpen menjünk el, mert egyrészt szerintem nem nekünk kell itt szégyelni magunkat, másrészt az igazságérzetem nem engedi, hogy szó nélkül, megalázkodva éljek úgy, hogy éppen bennünket aláztak meg. Az nem igazán érdekel, hogyha az lesz a vége, hogy tényleg meg kell szakítanunk minden kapcsolatot a többi magyar családdal is ezek miatt, de legalább tiszta vizet fogok önteni a pohárba.

Ami még a legundorítóbb az egészben, hogy Noémiék a gyerekeiket is a mi gyerekeink ellen hangolták és nem játszhatnak a mieinkkel.

Szóval lesz@rnám, de az igazságérzetem nem engedi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.